Vivicitta FélMaratonMánia

2009.04.19. 22:39

Ma volt a nagy versenynap, amikor is az elmaradt (illetve jövő hétről törölt) félmaraton helyett most kellett három részletben lefutni egy annak megfelelő adagot. Az edzéstervem 1:50-es fémaratonra szólt, 5:13-as tempóval, azt terveztem, hogy az ehhez valahogy ki kellene hozni átlagban. Több sportpoló ismerős óva intett, hogy ezt így futni a lehető legrosszabb, mert a rövid pihenő idkben az ember lemerevedik, aztán ha nem melegít be jól, akkor nagy a sérülés veszély. De hát hajrá az arany félmaraton mánia éremért.

Kezdetnek 9:30-kor volt a 6.5 km-es táv. Ezt jó tempósra gondoltuk Péterrel, úgyhogy egy 4:50-5:00-es célt tűztünk ki. Ment volna jobban is, de gondolni kellett a 12 km-re. Beálltunk a tömegbe a 30 erces tempóhoz, aztán elindultunk, egész jó volt még az Árpádhídra hídra fel is, aztán a pesti rakpart. A Margithíd kicsit szenvedős volt, de aztán megint jól ment. Végül 4:44-es tempó jött ki. Mivel elfelejtettem az elején felrakni a pulzusmérő mellkaspántot, ezért nem tudni, hogy milyen volt a pulzusom, de azért kifutottam magam.

A befutónál ott várt a család, mert a feleségem is jött lefutni, élete első versenyét, a 3.5km-t. Ezt nagy izgalmak után meg is tette, ráadásul az ő tempójához képest elég jól, 23 és fél perc alatt. Ami a 7.5 km/h helyett 8.7 km/h volt. Annyian voltak, hogy 4 perc volt, mire a startpisztoly eldördülése után odaért a startvonalhoz.

A 3.5 km-en Péter nagy fiával, Bazsival futottunk, aki szintén az első versenyét futotta. Megbeszéltük, hogy itt 5:15 körüli tempót tartunk, hogy ne fussa nagyon ki magát Bazsi. Nagyon jül kezdett, de kicsit visszafogtuk a tempót, hogy azért bírja a végét is. Látszott is a végén, hogy ki is fáradt, de azért lelkesen végig futotta és behúztuk a célba, 5:13-as átlaggal.

A 12 km előtt sajnos csak 45 perc maradt, ami alig fért bele a lenyújtás, banán, ivászat átöltözés. Ráadásul kezdett egyre melegebb is lett, úgyhogy atléta típusú futópolót vettem fel. Németh Edittel és Szemán Istvánnal, akik szintén vállalták a három távot, kisebb nagyobb nyűgösködések és bemelegítés után beálltunk a nagy tömegbe. Mi Istvánnal hátrébb, az 1 órás szintidő elejére, Edit, mint utólag kiderült előrébb. Elrajtoltunk, de nekünk 2 perc volt mire átléptük a startvonalat. Az Árpádhídra fel látszott, hogy milyen hatalmas a tömeg. Az első km-ben benne volt a híd is, meg bemelegítésnek tekintettük, így 5:36-ra sikerült, aztán begyorsultam, igaz mentek el mellettem, de mindig kinéztem egy-két hasonló tempójú futót. István leszakadt a hídra felfelé, Editet pedig két kilométernél utolértem, eléggé nagy tempóval mentem el mellette, mert utólag kiderült, hogy el volt merevedve és kicsit fájt a combja. A pesti rakparton lefelé jól dolgok, ugyan voltak magas pulzusok, de 160 környékén tudtam tartani. 5k után volt frissítés, pár másodperc elúszott az ivászattal, egy energiaital után még egy kis vízzel leöblítettem. 6.5 km-nél volt a fordulás az Erzsébet híd előtt, ott még egész jól ment, aztán jött a felfutás a Roosevelt térre, ami küzdős volt, bármilyen kicsi is az a lejtő, a Parlament sarkánál volt a 8km, ahol egy kicsit megroggyantam, de szerencsére ez csak a pulzuson és nem a sebességen látszott meg, innentől a 162-ről felment 167 fölé az átlagpulzusom. Aztán a Margithídnál után még megjárattak minket egy plusz kis kerülővel, hogy meglegyen a táv, hát ez nagyon nem esett jól. A hídra föl kicsit belassultam, aztán a szigeten már megint ok volt, de soknak tűnt az a másfél kili. De aztán végül 5:27-es átlagtempóval, 1:05:17 alatt futottam meg.

Kemény Andris elérhetetlennek tűnő 54 perc alatt futotta meg, Laci fia Ádi 57 alatt. Utánam aztán megjött rövidesen István és Edit is. Jóleső kimerültséggel konstatáltuk, hogy legyűrtük a 3 távot.

Rengetegen voltak a szigeten, 8-9000 ember futott, nagyon jó hangulat volt.

Az egyes futások adatai, mint látszik a GPS egy kicsit kevesebbet mért: 

Futások6.5k3.5k12kÖsszesen
Max. pulzus 181172 
Átlag pulzus 160164 
Átlagtempó4:445:135:275:12
Összes km6.433.4411.9821.85
Összes idő30:2317:581:05:171:53:38
Garmin connect linklinklinklink 

 

Kis matematikával ezt a tempót visszavetítve a 21.095 km-re ami a félmaraton táv, 1:49:42 jön ki. Ez ugyan nem pontos, mert ez három táv volt, de a közte levő pihenések, meg az első gyors futás vett ki eleget ahhoz, hogy akár meg is lehetett volna ez az idő egy egyben félmaratonon. Szóval cél az 1:50, de ez a Hortobágyon, július 7-én elég kétséges, hacsak nem jó kis esős hűvös idő lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://dmxc.blog.hu/api/trackback/id/tr101075108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása